különbéke

A XV-XVI. században kínai kerekedők bonyolították a forgalmat a maláj félsziget és az anyaföld között. Az esős évszak 4 hónapra a félszigeten tartotta őket. Unatkoztak kissé, a maláj nők meg elég szépek, nem kellett több, hogy  megszülessenek az első vegyes házasságok, és abból a fiúk, a Babák és a Lányok, a Nyonyák. Egyre több kereskedő érkezett, egyre többen maradtak is, így alakult ki a Baba-Nyonya "nemzetség"". Ügyesek, szorgalmasak, több nyelven beszéltek, és elég alázatosak voltak ahhoz, hogy amikor a gyarmatosítók a környékre érkeztek, ők legyenek  a kapocs az jövevények és helyiek között. Gyümölcsöző kapcsolat volt ez. Főképp a szabad ópiumkereskedés idején, amikor a legális jövedelmet megsokszorozta a titkos társaságok (lásd triád) tevékenysége. Hitük szerint a gazdagságot serénység hozza, mértékletesség tartja, és ésszerű költekezés forgatja. Mint villáikban a belső kert medencéje. A nyitott kertbe beesik az eső, összegyűlik a medencében, amelyik úgy lett kialakítva, hogy egy bizonyos mértékig bent tartsa a vizet, de a fölött kiengedje azt. Ha éppen nincs eső, esküvői asztal kerül belé.


Esküvő:
Két házat néztem meg. Cheong Fatt Tze kínai kapitány, az utolsó mandarin kék palotája volt az egyik. Itt forgatták az Indokína c. filmet, ami annyira felvitte az ázsióját, hogy érthetetlen és kifizethetetlen összeget kértek a fotózásért. Ezért lett ez képtelen, és még csak nem is történet. A másik egy szépen helyreállított korabeli bútorokkal berendezett csoda, a Pinang Peranakan Mansion.


Óriási szerencsénkre belefutottunk egy dokumentumfilm forgatásba. Ami egyrészt betekintést engedett a maláj kollegák munkamódszereibe, másrészt megajándékozott minket a forgatásra odarendelt néhány Babával és egy tucatnyi Nyonyával.


Akik a maláj tévések véletlenszerűnek tűnő kéréseit teljesítették. Hol születésnapi ebédet játszottak,


...hol leánykérést.


A kaja azért igazi volt, és nem csak idehozták: a muzeális konyhában készítette a kelet gyöngyszeme (maga mondta így), Pearly Kee, a Nyonya konyha szakavatott tanítómestere.


Nagy bánatunkra épp előtte ettünk, azért a szülinapi (T-com) sütit megkóstoltuk.


...és a többit is. Vigyázat! Csak természetes anyagokkal színezve.

Phenang szigete egy óriási olvasztótégely a beolvasztás vágya nélkül. Él a szigeten Kínai, Baba-Nyonya (róluk később), Indiai, néhány Maláj és még ki tudja mennyi náció. Egymás mellett, együtt. A malájok esznek az indiaiban, az indiaiak isznak a kínai kocsmában, és mindenki együtt ünnepel az utcán.  Mi "véletlenül" ismét China Townban laktunk, de 3 perc sétával már Little India utcáin járhattunk. Szári boltok, esküvő szervezők, cd árusok az utcára üvöltetett "zenéjükkel", és KAJÁLDÁK. A svájci pénzen 3 nyelven vannak az információk, itt az 5 a minimum:


Némejikük a Brittekkel együtt jött és bár kultúrájuk változik, keverednek egymással mégis megtartanak valamit az ősiből. Mámorító káosz, izgalmas egyveleg.


Enni az indiaiakhoz jártunk. Erőteljes ízeikkel, pálmalevélen tálalt rizsükkel, tucatnyi "pittájukkal" verhetetlenek. Ez az egyik olyan konyha, amelyik úgy tud zöldségeket készíteni, hogy a magamfajta szittya húsevő sem hiányolja az állati eledelt hetekig. Kedvencünk a roti canai, ami egy ghe-vel (olvasztott vaj) készülő "kenyér". Palacsinta méretű, rétesszerűen rétegzett, de annál sokkal tömöttebb, vastagabb tészta. Kérhetsz hozzá mindenféle húsos szószokat, de alaphangon zöldséges öntetekkel adják. A kép alján a roti, én meg éppen azt próbálom kisilabizálni, hogy milyen lehet az öntet.

Még mindig Georgtown
Ismét csúszásban. Pangkor szigetén éppen az esti imához hív a müezzin. Égő vállakkal hallgatom. Egy déli futással ma is teszteltük  bőrünk tűrőképességét. Súroljuk a határokat.
Minderről később, most vissza Geortownhoz.
A kínai újév két hetes ünneplését a saját valentinjük zárja. Ezen a napon minden eladósorban lévő (elméletileg szűz) leány narancsot dob a folyóba jókívánságaival annak reményében, hogy jó férjet kap. Ha tenger van az is jó, és manapság már neveket, telefonszámokat és konkrét kívánságokat is írnak a szerelem sárga gyümölcsére. Kicsi, savanyú, de az övék...


 Hajítanak egy nagyot, remény csillan szemükben, hogy talán majd nekik, talán éppen ettől, majd most... (Lehet nem is a remény, csupán a vakuk.)


Aztán a kívánságokat a parti szeméttel együtt elviszi a víz.


Ez már a csúcspont. Az érzelmeket okos dramaturgiával "korbácsolják" egész délután. A főszereplők: a ciklámen nyúl (még mindig, hiszen a nyúl éve jön, a ciklámen meg szép szín):


a nyári mikulás:


és a fény-Ikarusz:

Penang szigetének (különösképpen Georgtownnak) két szabad szemmel is könnyen észrevehető specialitása van. Egyrészt itt vannak kutyák. Nem is kevesen. Nem is akármilyenek:


Másrészt sok a felspécizett autó. Egy komolyabb könnyűfém felni még a rozoga tragacsokon is van, de szokványos a  házi spoiler és a neonvilágítás is. Aki a képen egy swiftet lát megbújni, majdnem igaza van. Ez egy Daihatsu:

Ha pár héttel korábban érkezünk, nincs hely, ha párral később, nincs már ünnep. Sikerült elcsípnünk Malajzia "legkínaibb" területén a kínai újév két hetes ünneplésének utolsó napjait. Láttunk zászló zsonglőröket, amíg el nem fújta őket a vihar. Itt még kitartanak, bár a közönség már a kultúrba menekült...

...ahol éppen a 100 tagú kínai énekkar dalolt fél-playbackre. Hihetetlen, de igaz: összejön majd 100 ember, hogy énekeljen és nem találtak hármat, hogy az amúgy nem túl bonyolult zenei alapot szolgáltassa... Kareoke-kórus:

Az utcán pedig válogatott finomságok tömött sora. Amin még a banán is elcsodálkozik:

Persze mindez Vityát hidegen hagyja:

Én meg csak figyelem a rohanó ünnepet, és vakarom a csípéseimet:

Történ az Úr 1786-os esztendejében, hogy a jó Francis Light kapitány A Kelet-indiai Társaság kereskedője egy lakatlan szigethez érkezett. Látta, hogy a föld jó, a fekvés kiváló, a terület "szabad", és elkapta a vágy, hogy kolóniát alapítson. Mivel a növényzet buja volt, a matrózok (katonák) meg lusták, ezüstöt töltetett hajója ágyúiba, s belelövetett a rengetegbe. Így serkentve embereit a serény bozótirtásra. A módszer működött: 18 évvel később már 12.000 lakója sürgött dicső királyáról elnevezett városában, Georg Townban. Persze volt némi trükk, meg cselszövés, de akkortájt ez alkalmazójánál bevett szokás volt, azóta meg a feledés jótékony homálya fedi. Mivel jó hely volt ez pénzt csinálni, jöttek malájok, kínaiak, indiaiak, és a szigetből Délkelet-Ázsia egyik legsokszínűbb, legérdekesebb helye lett. Történt, hogy a briteknek kínos volt már gyarmatot tartani, így szedték a sátorfájukat és itthagyták a közigazgatást, az infrastruktúrát, meg a gyönyörű épületeket. Aztán itt is elengedték "fantáziájukat" a maláj "ingatlanfejlesztők", és a csodapaloták egy részét lebontották a maradékot meg körbeépítették magasfalvaikkal, egészen addig, míg jött az UNESCO (2008) és azt nem mondta, ELÉG, ez a rész itt már világörökség.
Van egy város a városban, Pontosabban van egy város a sziget (Penang) teljesen beépített keleti felén, ami olyan mintha egy mese (vagy kosztümös film) díszleteit felejtette volna itt a Disney úgy 30 éve. Azóta porosodik, fakul. Némelyik papírmasét újrafújják, némelyik "szétázik", de ezzel együtt, vagy tán éppen ezért gyönyörű. Kicsit Marquez romantikusan rothadó latin amerikáját juttatja eszembe. Azért itt is vannak (szín-)tévesztések.

Új formája tombol a megfázásnak. A légkondínia busra. Elkapni távolsági buszokon lehet. Oka az átgondolatlan légkondi használat. Tünetei: torokfájás, köhögés, az orrnyálkahártya túlzott működése (ld. takony). Mindketten ebben szenvedünk. A szigetes utunk megalapozta és Georgtown-i rátett egy lapáttal. Innentől csak hajóval és repülővel... :)

Az előítélet -ha hagyod uralkodni- leszűkíti a lehetőségeid. Nem keveredsz bele mindenbe, amibe keveredhetnél, és ha mégis, nem azt látod, érzed, amit érezhetnél. Megfoszt attól, hogy te magad ítéld meg a világot és ne az előzetes (általában felszínes és általánosító) "tudásod".

Ennyi komolyság utá jöhet a vidám rész. Három kínait kaptunk a "búvárkodáshoz". Apa, Anya, meg a gyerek, de az is lehet, anya tesója... A parton kicsit nyavajogtak, meg olyan kapkodósan szétszórtak voltak. Mindezt jó hangosan, ahogy azt illik. Így öltöztek pöttyösből búvárba:

Ha nem vagyunk még nyomottak a "korai"; keléstől, biztosan maradunk, és megfosztjuk magunkat az évszázad legvidámabb merülésétől. Olyan volt az egész család, mintha chaplin kínai klónjai lennének. Csak kicsit mozogtak gyorsabban, mint kellett volna, csak kicsit voltak bizonytalanabbak és hangosabbak, csak kicsit bénábbak, és közben mindenen röhögtek. Főleg magukon. Apa pl. az első csónakba mászását egy csukafejessel abszolválta. Akkorát koppant a feje a csónak padlóján, hogy én a vízben hallottam, és Maé, az amúgy holt nyugodt vezetőnk is odaugrott segíteni. És ez csak a kezdet volt. Wei-ék egész nap botladoztak, "segítően rángatták" egymást, és kacagtak teli torokból. Középen Maé, tőle balra Wei-ék, jobbra mi:

A csúcspont az volt, mikor Apa vigyorogva elmesélte, hogy az egyik alkalommal, amikor a pipát kivette a szájából "elveszett" a foga. Mindeközben csak nevet és nevet, mit sem törődve a halaknak vetett részeivel. A foghely kinagyítva látható:

Cápákkal úsztunk, teknőcöt kergettünk, medúza csípett...

Sok turistáknak tett ígéret túlzó ezen a környéken (is), de ma átéltük az  ötből ötöt, ami még szerényebb helyeken is ritka. Az egész szigeten reklámozzák az 5 megállós snorkeling túrát. Kipróbáltuk. Bejött. Nagyon! (ld.: szabadtüdős merülés, egyszerűbben pipás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Snorkel )

Vezetőnk, Mae (Mii) kis csónakján nagy motor. Nyerő kombináció: közepes (6 üléses) csónaktest + 100 Lóerős Suzuki.


Öt megálló, sokat ígérő névvel:
* Turtle Bay - Teknős öböl
* Shark Point - Cápa Pont
* Coral Garden, Fish Point - Korall kert, halas kert
* Lighthouse - Világítótorony
* Romantic Beach - Romantika part

Kép nincs róla, de mindegyik 100%-ig IGAZ. Először a korall kertnél álltunk meg. Hihetetlen színű és formájú korallok között milliónyi még hihetetlenebb hal. Olyanok, amiket eddig csak rajzfilmeken (némó), meg természetfilmekben láttam. Meg olyanok is, amiket sehol. Körömnyitől a kutya nagyságúig. Úszkálnak körülötted, mintha ott sem lennél. Amikor Mae rásegített egy kis kenyérrel, elszabadult a pokol.  Tiszta Piranha 3D. Forr a víz, és 10 másodpercig azt sem tudod hol vagy. A bőrödről esznek. Később kipróbáltam, a kezedből is. Az is jó, ha úszkálsz, de ugyanannyit látsz, ha egyszerűen csak lebegsz. Kitárod a karjaidat, lelassítod a légzésed, megnyugszol, átadod magad a víznek, és hagyod, hogy történjenek a dolgok. Ilyen lehetett az anyaméhben (amíg volt hely)...



Amikor már kellemesen alvósra ringatta magát a turista, a jó dramaturgia izgalmat  követel. Jöjjön a cápa pont! És tényleg: pár perc úszkálás után jött az első cápa. Igaz csak kicsi, csak szirti, de CÁPA. Nyílt vizen, alattad. Sűrűbben vettem a levegőt. Sokkal sűrűbben... Fel is kellett jönni levegőért.


 

Megnyugvást vár a zaklatott lélek. Teknős kell az ember gyerekének. Elengedjen a szorító ököl, jó hely rá a teknős öböl. (Glázser Bozsó)

Mae egy árnyékot látott a felszínen, Hirtelen megállt és vízbe parancsolt minket. Jó okkal. Ott falatozott egy jókora levesteknős. Kényelmesen majszolta a homokot, aztán ráérősen továbbállt.

A világítóháznál olyan erős áramlat volt, alig tudtunk visszaúszni a hajóhoz. Az ugrálást is kihagytuk a medúzák miatt.

Utolsó megállóként a romantika parton mégy egyszer szerelmet vallottunk egymásnak: én és a tenger. Sírt egy kicsit. Könnyei hullámként kócolták parti pilláit. Vigasztaltam, visszajövök. S ő hitt nekem. Elengedett öléből, most vár türelmesen. (G.B.)

Az egy kisgyermekes családon és a két német "álraszta" csajon kívül itt mindenki búvárkodik. Mi futunk. A cél rendbeszedni puhos testünket. A program neve: kilócsere. Vitya pont annyi szeretne felszedni, mit amennyit én leadni. Innen indulunk:

Szállásban az arany középutat választottuk: reális ár, szép kilátás, és ami még fontosabb távoli generátor. A szigeten ugyanis 3 éve építettek két szélerőművet, amit azóta nem tudtak rákötni a hálózatra. Nemzeti park ide, korall csoda oda itt még mindig olajból csinálnak áramot...

Kilátás az erkélyünkről:

Kuala Besutról 70 ringit (5000 HUF) a retúr jegy a Perhentian szigetekre (40 az egyirányú, de minek?). Viszonyításképp celebeszről nagyjából ennyiért repülünk vissza Kuala Lumpurba. A név megállót jelent, mert évszázadokon keresztül itt pihentek meg a Malajziából Bangkokba tartó kereskedők. Két sziget alkotja a "csoportot": Kecil (kicsi), és Besar (nagy). Előbbi a fiatalabb, főképp hátizsákos túristáké, utóbbi a felnőttebb, pénzesebb utazóké. Mi kisit akarunk csak megálnni, korunk és főleg pénztárcánk okán is Kecilt válsztottuk. Itt két part adja a lehetőségek 90%-át. Keleten a Long Beach, nyugaton  a Coral Bay. Mivel szezon előtt érkeztünk, választási lehetőségünk nem nagyon maradt: a pofásabb és kicsit drágább Coralnál maradtunk.

Arra gondoltunk, elhagyjuk a várost, mint Attis Miskocot, csak mi nem felejtjük el. Nekiindulunk. Úgyis többször visszajövünk még, meg ide is egy nagyvárosból jöttünk, lássunk hát egy kis vidéket: fehér felhőt, kék eget, türkiz tengert!

Utunkat a buszállomásra már meséltem. Kicsit önismereti tréningre sikeredett, de megérte.

Kuala Besut a célunk. Ez a Maláj félsziget észak-keleti csücskében egy kis halászfalu. Innen indulnak hajók a Pherentian szigetekre. Az éjszakai buszozást választottuk. Kisebb forgalom, kisebb veszély, gyorsabb haladás. A 8 órás buszút egyikőnket sem riasztott el, Vityának 36 óra a csúcsa, nekem meg 32. Azért szerettük volna a jobb társaságot választani. Mégsem mindegy, milyen buszon nem tudsz aludni... Arra gondoltunk, érzelmi alapon döntünk. Az egyik társaság kék, a másik sárga-piros színekben pompázott. Utóbbit választottuk. Állt is bent egy csoda tőlük. Szép 2 emeletes MAN. Szinte új, hamvas még.  No ez nélkülünk ment el. Kisvártatva jött a mienk. Szintén MAN, de itt véget is ér a hasonlóságok sora. Nem emeletes, öreg, rozsdásodó járgány. Koszos ülésekkel, még koszosabb függönnyel, kopogó lengéscsillapítóval és egy fokozatú klímával. Már a sofőr szerint.

Bármelyik melegebb klímájú országban játram eddig, ugyanezt tapasztaltam (no meg a mi multiplexeinkben is). Ha van klíma csak csutkán tudják használni. Mint kiskölök az első matchboxot: úgy örül, úgy tolja, kitörik a kerék. Csak itt az én nyakam és torkom a kerék.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Matchbox

Vacogtunk. Nem csak mi ketten, az egész busz. Volt aki E.T.-vé változtatta magát a takaróval, annyira. Mikor szóltam  a sofőrnek mondta, hogy nincs a klímán fokozat. Ja, nincs. Anyukádon sem. Tovább fáztunk. Még jó hogy volt félúton egy megálló, ahol  a szabad levegőn felmelegedhettem egy "csirkeleves" segítségével, hNapfelkeltére csak megérkeztünk valahogy a meleg! tengerhez...

Ja, a sofőrök nem játszanak a kényelemmel. Főleg ha a sajátjukról van szó. Az utolsó üléssor előtt pihenő papucspárról azt gondolnád, az a sor az övék. Nem. Kicsivel indulás után jön az egyik sofőr, utolsó sor mögött libben a függöny, és feltárul a luxus: egy méretes alvófülke, NEKI.  Nekünk meg a jégverem... Azt azért el kell ismernem a lábaknak hagyott hely kb. négyszer volt nagyobb, mint a KLM szuper boingjén. Így legalább egyenesre fagytunk... :)

Úgy tűnik a jetleg egy-szerű látogatókká tett minket. E szerint csak egy dolgot vagyunk képesek (hajlandók) megnézni egy nap. Első nap ez a toronypár volt, ma pedig az Iszlám Művészeti Múzeum.

http://www.iamm.org.my/i_gal/index.php?page_id=109

Csodás állandó gyűjtemény a ruháktól, ékszerktől kezdve a fegyvereken át egészen a könyvekig. Ottomán, indiai, maláj... Az első amit a nagyérdemű láthat egy makettgyűjtemény az iszlám világ legszentebb helyeiről. Érdekes együtt látni egy türkmén mecsetet, egy kínait, a Taj Mahalt és Kába kövének "örzőjét", a Mekkai Masjid al-Haram mecsetet. Sok forma, sok díszítés, sok szín, a legjobban mindkettőnknek mégis Egyiptom legrégebbi és a világ legnagyobb mecsete, a Kairói Ibn Tulun tetszett. Letisztult, egyszerű, mesterien arányos.

http://en.wikipedia.org/wiki/Mosque_of_Ibn_Tulun

Csakúgy, mint a múzeum épülete. Modern anyagokból építettek egy egyszerű palotát a régi idők kincseinek. Ha valaki erre jár, kötelező!

Két estén is próbáltam barátkozni a maláj kínai konyhával. Helyszín a KL-i china town. Az utcák mindkét oldalán és a kis mellékágakban, kifőzdék és éttermek tömött sora. A kifőzdék konyhája vagy teljesen mobil (lásd kordé), vagy félig. Utóbbiakat estére kirakják, látványkonyha módjára előtted készítik az ételt, majd visszapakolják a raktárba.

Első este kaptam egy cserépedényben, rizsen főtt-sült csirkét szószokkal leöntve. A rizs sótlan volt, a szósz főleg szójaízű, a csirke meg darabos. Ázsiában több helyen is találkoztam ezzel: a meleg klímákon sokkal vékonykábbak a csirkék (meg a zsírra sincs annyira szükségeük a vendégeknek), ezért sok helyen megeszik a csontot is. Így nem kell sokat pepecselni a filézéssel, darabolással. Egyszerűen összevagdossák az álatot egy olóval. Aztán a többivel küzdjél te.

Második este tutira akartam menni: jöjjön egy tészta! Azzal nagy baj nem lehet, meg jól áll neki a tenger gyümölcse aminek nagy rajongója vagyok. Rendeltem hát egy laai fun tésztát, tegeri herkentyűkkel. Olyan, mint a mi gyufatésztánk, kicsit tán kövérebb, meg puhább.

Hát, síkított a tészta, amikor kihozták. Egy fuldokló sikítása volt ez. A szója bosszúja. A tészta megfulladt a polipok feltámadtak, a sült zöldség kirügyezett én meg megpróbáltam csípőssel kegyenlíteni az ellentéteket. Itt álljunk meg egy pillanatra! Emlékezzünk Hofira: "Szója fasírt, szója pörkölt, szó'ja nővérkének, hogy befostam." Annyira azért nem volt rossz.

A metró (magasvasút) kifogástalan. Tiszta, áttekinthető, gyors. A peronon üvegfal, ami csak a szerelvény beállása után nyílik (állítólag Szentpéterváron is ilyen csak téglafallal, meg vasajtókkal), csini design és a lényeg, nincs vezető. Ez jó alkalmat adott vityának egy kis játékra:

Olyan ez a város (ország) olyan, mit a parfétorta. Kinézetre torta, amikor közelebb mész, már gyanús, amikor megkóstolod, meg kiderül, hogy csak fagyi, ami egy idő után el is olvad. Rengeteg pénzük van az olajból, amit részben a környezetre költenek főleg megaberuházások formájában. A Petronas tornyok körnéke csodálatos, most is épül mellettük egy új torony (bal oldal):

...a kínai piac is szépül (fent),

..., de amikor mögé nézel nem látsz mást, csak igénytelenséget és mocskot. Lehhullik az alumíniummáz, elolvad a fagyi...

A kultúra nem pénzen múlik. Nem projekt, amit fel lehet húzni, mint egy tornyot. Emberek tudati, érzelmi, erkölcsi fejlettségének összessége, ami nem feltétlenül van összhangban az általuk épített környezet szintjével. Nálunk sem kell sokat gondolkodni azokon a jeleken, amik ezt mutatják. Ne értsétek félre nem minősíteném a maláj népet, még magunkat sem (bár ahoz talén lenne jogom), egyszerűen csak azt mondom, egy közösség által épített rendszer nem feltétlenül van szinkronban a többség által befogadható, elfogadott normákkal. Visszagondolok '97-es erdélyi élményeimre (ugye Jose!), és azt látom élt Gyimesközéplokon párszáz ember. Szegények, messze mindentől, minden tekintetben, sanyargatták is őket eleget, de a világ amiben élnek, külső jegyeivel és belső értékeivel gyönyörű. Tisztelet maguk, egymás és a környezetük iránt. Hosszú esti beszélgetések, őszinte mondatokkal, tiszta utcák, rendezett porták, meleg tekintetek. Egy hideg helyen.

Furcsa élmény ez a blogolás. Történnek a dolgok gyors egymásutánban. Mégiscsak Ázsia, nagy a különbség. Régen is csináltam már ezt, szóval van mit feldolgozni. Közben meg vár a blog. Ami jó: egy extrovertált embernek olyan, mit mesebéli mostohának a tükör. Vityát sem terhelhetem túl ez elméleteimmel, meg érzrlmi kitöréseimmel, és -semmiképp sem utolsó sorban- jó a visszajelzés, amit kapok.

Észreveszem magamon, hogy egy-egy élmény után azon gondolkodom, hogyan fogom ezt megírni, és a biztonság kedvéért a kulcsmondatokat ki is mondom, nehogy elfelejtsem. Biztosan másképp élem meg így a dolgokat, de amennyit esetleg elvesz, annyit vissza is ad.

Mint az utunk Kuala Lumpurban a buszállomásra. És itt jön az első ugrás az időben:

Elindultunk egy metróállomásra, ami elméletileg öt perc sétára volt a szállásunktól, és egyenesen -kb. tíz perc alatt- vitt volna a buszhoz. Útközben belefutottunk egy nagy építkezésbe, ami láthatóan elvágta az utat. Vityánál volt a térkép, és úgy döntött megkerüljük. Láttam rajta a bizonytalanságot, de fáradt is voltam, meg lusta is kicsit és úgy gondoltam, ráhagyom. Aztán jött a pont ahol már mindketten tudtuk, rossz irányba megyünk -hátizsákokkal a trópusi esőben-, de már késő volt visszafordulni. Így lett az egyszerűből bonyolult, a könnyűből nehéz. 40 perc séta, megérkezés egy másik állomásra, felszállás egy másik metróra, amiről természetese át kell szállni. Mindig magunknak tesszük nehezebbé. Csak mint a tréningeken az esti erdei feladatok. Egy embernél a térkép, a többi 6 meg megy utána, és amikor eltévednek, mindenki az egyen veri le.

Nem késtük le a buszt, körbemetrózuk a várost, és amikor ezt a hasonlatot is megtaláltam, kifejezetten örültem, hogy átélhettem a csoportos eltévedés tipikus módját erről az oldalról.

Jótanács:

Ha elbizonytalanodsz, kérdezz!

Ha tudod hogy rossz irányba mentek, álljatok meg és beszéljetek róla!

Sosem késő visszafordulni és újra kezdeni.

Hajnali 5 van. Még minig a gép előtt. Ez lehet a jetleg. Tegnap(-előtt) éjfél körül ágyba kerültünk és ma (tegnap) 4-ig aludtunk. Most meg itt kukorékolunk az ébredező város felett. Két kibaszott magyar kakas.

Ha már így esett, röviden leírom a mai nap eseményeit: ebéd.

  Tőle:

Kuala Lumpur "elpirult". Épp csak lekéstük a kínai új évet, de a nyomait még nem. Az egész város és főleg china town piros lampionba öltözött(kedvencem a karácsonyfaégő-szerű gyorsan villogó). Aztán jött még néhány konténer virágzó papír cseresznyefa a baráti kínából, meg egy pár tucat óriásnyúl. 

De lássuk mi van a nyúlon túl!

Van a sci-fi filmeken egy sztenderd hang a zsilipkamrák nyitására: tsssssssz. Valami ilyent képzeltem. Szisszen az ajtó és megcsap a 30 fok, meg a 80%-os páratartalom. A szisszenés elmaradt, de a többi megvolt.

Óriási reptér, anyagi megfontolásból 1 órás buszút. Már alig látok ki a szemem helyén maradt keskeny csík mögül, de erőltetem. Pálmák, bokrok sűrű rendetlenségben. Minden burjánzik. Az az érzésed, ha köpsz egyet is kinő belőle valami. Itt sokat köptek...

A város rendezett. Peremén a mieinkhez hasonló lakóparkok, megszakítva egy-egy gyárral. Sokat nem tökölünk. Buszpályaudvarról gyorsan china town felé vesszük az irányt. Ott olcsó szállás, izgalmas nyüzsgés és vacsi vár ránk.

Grocer inn: kicsi szoba emeletes ággyal, tiszta fürdővel, ingyen wifi-vel (ennek köszönhetitek az aktivitást) a CT kellős közepén.

Kicsi séta és vacsi után kataton fárdtságban ülünk a tetőteraszon. Kilátás a tv toronyra, ami kínai karácsonyfát megszégyenítő módon villog. Langyos szellő tudatosítja bennünk, hogy megérkeztünk. Itt vagyunk!