Történ az Úr 1786-os esztendejében, hogy a jó Francis Light kapitány A Kelet-indiai Társaság kereskedője egy lakatlan szigethez érkezett. Látta, hogy a föld jó, a fekvés kiváló, a terület "szabad", és elkapta a vágy, hogy kolóniát alapítson. Mivel a növényzet buja volt, a matrózok (katonák) meg lusták, ezüstöt töltetett hajója ágyúiba, s belelövetett a rengetegbe. Így serkentve embereit a serény bozótirtásra. A módszer működött: 18 évvel később már 12.000 lakója sürgött dicső királyáról elnevezett városában, Georg Townban. Persze volt némi trükk, meg cselszövés, de akkortájt ez alkalmazójánál bevett szokás volt, azóta meg a feledés jótékony homálya fedi. Mivel jó hely volt ez pénzt csinálni, jöttek malájok, kínaiak, indiaiak, és a szigetből Délkelet-Ázsia egyik legsokszínűbb, legérdekesebb helye lett. Történt, hogy a briteknek kínos volt már gyarmatot tartani, így szedték a sátorfájukat és itthagyták a közigazgatást, az infrastruktúrát, meg a gyönyörű épületeket. Aztán itt is elengedték "fantáziájukat" a maláj "ingatlanfejlesztők", és a csodapaloták egy részét lebontották a maradékot meg körbeépítették magasfalvaikkal, egészen addig, míg jött az UNESCO (2008) és azt nem mondta, ELÉG, ez a rész itt már világörökség.
Van egy város a városban, Pontosabban van egy város a sziget (Penang) teljesen beépített keleti felén, ami olyan mintha egy mese (vagy kosztümös film) díszleteit felejtette volna itt a Disney úgy 30 éve. Azóta porosodik, fakul. Némelyik papírmasét újrafújják, némelyik "szétázik", de ezzel együtt, vagy tán éppen ezért gyönyörű. Kicsit Marquez romantikusan rothadó latin amerikáját juttatja eszembe. Azért itt is vannak (szín-)tévesztések.
