A Gili szigetek alig néhány kilométerre fekszenek Lombok északnyugati csücskétől. A "legnagyobb" Gili Trawangan. Ezen is csupán egy főutca, egy domb, és néhány tucat lovaskocsi fér el. No meg párszáz bulizni vágyó fiatal. Mivel vészesen közeledett a születésnapom, itt maradtunk. Vityát okosan a kikötőben hagytuk a csomagokkal, így kényelmesebben és zaklatás nélkül tudtunk szállást keresni. Eredményesen. A hátsó soron, a bároktól éppen elegendő távolságra találtuk meg azt, amit nem is reméltünk. A Gili Hideways-t, egy eldugott kis bungallócsoportot csodálatos kerttel...
...fedett teázókunyhóval...
...baldahinos ággyal...
...kültéri bambuszzuhannyal...
Ilyen az, amikor egy balinéz férfi, és egy angol nő a három gyereken túl összehoz valamit. Még szerencse, hogy négyen voltunk, és több napot maradtunk. Erős alkupozíciónkból 150.000-ig tudtuk leküzdeni a 250.000-es indulóárat, ami még mindig több volt a büdzsénknél, de a kiemelkedő ár-érték aránynak nem tudtunk ellenállni. Nem is bántuk meg. Egy ilyen gyönyörű szigeten el lehet viselni egy rossz szállást is, de mégiscsak más az, amikor jókedvűen mész haza, és ha esik sem szívod annyira a fogad. Azt írtam "haza"?! Igen, már az első napon úgy belaktuk a helyet, hogy először az utazás alatt otthonosan éreztük magunkat. Azon meg mindketten csak mosolyogtunk, hogy egy ilyen nászút-paradicsomban minket rendelt egymás mellé az élet. Baldahinos agglegények, vidám fiúk.
Én azért hallgattam egy kis Quimby-t...
A sziget elég nagy ahhoz, hogy valódi vászatási lehetőséget nyújtson partok, kocsmák, éttermek között, de elég kicsi ahhoz, hogy átlásd, és megszerethesd minden szegletét. Még amikor morcos is.
Vagy amikor vidám.
Amikor nyugodt.
És amikor sokszínű.
Szerencsére az Indonéz kormány időben észbekapott ahhoz, hogy szabályozza a hajózást és a dinamitos "halászatot", így a szigeteket ölelő korallok többsége megmenekült a természet dicsőségére és a látogatók örömére. Persze a naptejjel mi is romoljuk őket, de egyszer csak feltalálják a korallbarát napkrémet. Lehet itt búvárkodni sok pénzért, de a parttól 50 méterre egy sima úszószemüveggel is úgy éreztem magam, mintha akváriumba dobtak volna. Lebegtem is eleget. Van abban valami megnyugtató, ahogy ez az ezerszínű világ éli az életét alattad, mintha ott sem lennél. Vizi-vojőr-relax.
A parton meg zajlik a sportélet: röplabda a helyi építőmunkásokkal.
