Minden nagyobb Indonéz szigetnek megvan a maga szelepe. Az a hely ahol bulizni, inni, "csajozni" lehet. Főleg azért, mert tele van turistával, akinek elnézik mindezeket. Lombok "szelepe" Gili Trawangan. A Gili szigetek legnagyobbika. Kb. akkora, mit egy pesti kerület, csak itt nincsenek utak, kocsik és rohanás. Korallokkal körülvett, fehér homokkal övezett kis sziget buja növényzettel, egy dombbal, és egyetlen főutcával. Itt találhatók a bárok, éttermek, búváriskolák, boltok és a kikötő. 
Ahova eljutni nem is olyan egyszerű. Nem is sikerült első nekifutásra.
Lombok szegény. Sokkal szegényebb, mint Jáva, no pláne, mint Bali. A turista is sokkal kevesebb, ráadásul az összes két célpontra gyűlik, mint muslincák a rothadt szőlőszemre. Az egyik Gili. Ide csak Bangsalból kishajóval lehet eljutni, ami azt jelenti, hogy a "szomjas muslincáknak" át kell jutniuk a tű fokán, Bangsal kikötőjén. A 20-30 karkötőárus még csak a bemelegítés, hiszen karkötő nélkül még valahogy be lehet jutni a szigetre, de hajó nélkül nem. Abból meg öt után nem jár menetrendszerű 10.000 rúpiáért. Jár viszont charter annyiért, amennyit nem szégyenlenek lerántani a tanácstalan turistáról (200.000-400.000). A mi utolsó hajónk még bent állt, de az egyik kedves charteres fiú elzavarta, amikor megindultunk feléje. Még kint volt a kötél, még alapjáraton pöcögött a motor, a kormányos mégis széles vigyorral közölte, hogy tele, már nem férünk fel. Mindezt Indonéziában... :) Persze "jóakarónk" egyből felajánlotta szolgálatait. 400.000-ről indultunk de látva a felháborodásunkat, hamar eljutottunk az alsó határt jelentő 100.000-ig. Sokkal közelebb álltam ahhoz, hogy egy huszáros pofont adjak neki, mint rúpiát. Előbújt belőlem a kis makacs ördög, és ha már így esett, maradtunk a parton. A hostelek persze árkartellben fosztogatták a hozzánk hasonlóan póruljártakat: min. 150.000 egy szoba, az álom küszöbén, a kosz tetején. Közel jártunk a kétségbeeséshez, amikor az egyetlen szépen karbantartott kert és balinéz stílusban épített ház teraszán megláttam Nicket. Betértem hozzá tanácsért. Nagyátyja világhírű tetoválóművész (ez rajta is látszik) , most Németországban dolgozik, így éppen van egy szabad szobája, ha megfelel. Naná. 
A lányokat beköltöztettük a szobába, mi elfoglaltuk a kanapékat, lezuhanyoztuk a komp minden mocskát, vettünk egy kevéske arakot, és ünnepeltünk. Ninck kellemes zenéi, a lányok felszabadult kacagása, a fotózás öröme és az alkohol megtették hatásukat. Jó kis este volt.
Néha megjelent egy-egy helyi szabadcsapat megnézni a túristákat, de a küszöböt csak a legbátrabbak merték átlépni. Amikor felmérték milyen állapotban vagyunk, ők is elmenekültek. Nem maradt más, csak Nick, meg az egyre fáradtabb vándorok.
